1956. október 23. – 2020. október 23.

Idén a körülmények miatt rövidebb ünnepségen emlékeztünk 1956 hőseire. Hegyeshalomban több helyszínen is leróhatták kegyeletüket a résztvevők.

E színhelyek egyike volt a Szent Bertalan katolikus templom mögötti Szigethy Attila tér, ahol közel harmincan gyűltünk össze . A ködös időben kezdődött ünnepséget Butsy Lajos atya imája nyitotta meg, majd a Lőrincze Lajos Általános Iskola egyik tanulója Márai Sándor “Mennyből az angyal” című versét adta elő.

Ezt követően a település önkormányzatának és más civil csoportjainak képviselői helyezték el koszorúikat.

A megemlékezés másik két színhelye Németh István volt főjegyző polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblája és Kassai Katalin tanárnő Fő utcai emlékhelye volt.

Márai Sándor: Mennyből az angyal

Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény lángol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, aki eladta,
Aki háromszor megtagadta,
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Mért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett
De most sokan kérdik, mi történt
Ki tett itt csontból, húsból törvényt
És kérdik, egyre többen kérdik
Hebegve, mert végképp nem értik
Ők, akik örökségbe kapták –
Ilyen nagy dolog a Szabadság?..

Angyal vidd meg a hírt az égből
Mindig új élet lesz a vérből
Találkoztak ők már néhányszo
– a gyermek, a szamár, a pásztor
Az alomban, a jászol mellett
Ha az Élet elevent ellett
A Csodát most is ők vigyázzák
Leheletükkel állnak strázsát
Mert Csillag ég, hasad a hajnal
Mondd meg nekik – mennyből az angyal

1956. New York

Szöveg-fotó: Székelyhidi L. – Mihály K.