Író Sándor szákszendi plébános tartott március 26-án lelkigyakorlatos szentbeszédet a hegyeshalmi Szent Bertalan-templomban. Író Sándor atya először gyóntatott, majd a 18 órakor kezdődő szentmisén Szalai Kálmán hegyeshalmi plébánossal koncelebrált.
Szemléletes, példákban gazdag prédikációját a szónok az imádság fontosságának kiemelésével kezdte: elsőként arra a gyakori tapasztalatra utalt, miszerint az imádkozó embert gyakran elnyomja az álom ima közben. Sándor atya hangsúlyozta, hogy ez nem baj, és idézte a zsoltárost: pihentében is megáldja az Úr, akit szeret. (Zsolt 126) Másrészről azonban kitartónak kell lennünk az imádságban: szétfutó gondolatainkat a Sátán irányítja, és ez ellen küzdenünk kell; nem feltétlenül mechanikusan elmondott kötött imákkal, hanem Isten és magunk iránti őszinteséggel. A szónok kiemelte, ekkor születik meg valami egészen személyes a szívünkben: ez az igazi imádság.
Sándor atya ezután az Istennek szánt értékes időről, egész napos tevékenységeinkről, valamint a megbocsátás fontosságáról beszélt, utóbbival kapcsolatban hangsúlyozva, hogy az munka: nem megy bizony könnyen, sem Isten, sem embertársaink felé. Pedig a haragtartó ember, mutatott rá, gyenge ember, aki lelki görcsöket halmoz magában. A szónok Szent II. János Pál pápa és Kalkuttai Szent Teréz arcát felidézve a belsőleg átimádkozott ember mosolyáról elmélkedett. Hétköznapi, egyszerű példákon keresztül biztatta a híveket, érdemes derűsnek lenni.
Hit és hitetlenség dilemmáival folytatta elmélkedését Sándor atya, kifejtve az egész életen át tartó Isten-keresés fontosságát. Hangsúlyozta, Isten gyermekeiként jobban hasonlítunk az Úrra, mint gondolnánk: legyen igazi életfeladatunk ezen a hasonlóságon dolgozni! A szónok figyelmeztetett: gyakran a világot szidjuk a hit jelenkori megfogyatkozásáért, holott sokszor mirajtunk sem látszik a hit valódi élménye, miután kijövünk a templomból. Találkozzunk Jézussal, biztatott, és hirdessük az ő evangéliumát! Nem érdemes a másik utat, az alkohol, a drog és az eltompulás útját választani; ezek a pótszerek az Istennel való kommunikáció hiánya miatt kerülnek előtérbe. Istennel beszélgetni pedig rendszeres elfoglaltság: nem lehetünk annyira önzőek, hogy mi szabjuk meg az Úrnak, mikor léphet be életünkbe. Legyünk nyitottak szívünkben az Ő kopogtatására!
Záró gondolatként Sándor atya az újdonság és az öröm kiemelkedő szerepéről beszélt: a nagyböjt lényege nem a külsőségek és az önmegtartóztatási szokások betartása, hanem az Istenre és embertársainkra nyitott lelkület. A szónok szentbeszéde végén ezt kérte az Úrtól a hegyeshalmi hívek számára.
Szöveg és fotó: Paksa Balázs