Szentmise a gyógyítókért
A hegyeshalmi Szent Bertalan templomban július 1-én, pénteken este 6 órára már minden helyet elfoglaltak. A „Semmelweis-nap a gyógyítókért” alkalmából nem csak Hegyeshalomból, hanem a környék több településéből is érkeztek hívek.
A szentmise bevezető beszédét Kálmán atya, hegyeshalmi plébános tartotta. Az ő szavaihoz kapcsolódva ezután Németh László pápai prelátus, általános püspöki helynöktől halhatták a hívek e fontos nappal kapcsolatos, mindannyiunk által megszívlelendő gondolatokat.
Ezekkel szoros összhangban hangzottak el az egyetemes könyörgés során a hívek fohászai, melyek mottója a következő lehet:
„Köszönjük, hogy sok Orvosban és Ápolónővérben Fiad szeretetét ismerhetjük fel, aki lehajolt a beteghez és felemelte az elesettet.”
A mise végén dr. Cseh Sándor háziorvos megköszönte a szentmise bemutatását, valamint a hívek részvételét. Végül útravalóként a kemencében sült pogácsa mellé a következő gondolatokat olvasta fel.
Irgalmas szamaritánus (Lk 10,30-37)
A Lukács evangéliumában olvasható példázat az egyik legismertebb és legtöbbet hivatkozott története a Bibliának. A feltétel nélküli, őszinte szeretet példájaként meséli el Jézus.
Megérkeztünk a fogadóhoz. A szamárháton egy összetört ember, összevissza végtagokkal, aki gyermeki módon feltartott kezekkel kéri és kapaszkodva fogadja el a másik ember segítségét. A szamaritánus vonásaiban az odaadó tettrekészséget látom. Átölelő, határozott mozdulata a „mindent megteszek érted” üzenetét hordozza. Az óvatosan lépdelő vagy határozottan álló szamár hátrapillantása az aggódó szeretetet sugallja – vele talán a természet üzen az isteni irgalom mindenhatóságáról.
A kép már nem a lehajló, hanem a gondoskodó szeretetet tükrözi, melyet egy hosszú folyamat előzött meg. A Károli Biblia szerint az úton elhaladók közül a pap csak megpillantotta, a lévita csak látta, a szamaritánus viszont meglátta a kifosztott, véresre vert, félholtan az útszélén hagyott embert – fölfigyelt rá, és odafordult teljes szeretetével. A filozófusnő, Simone Weil szerint egyenesen figyelmünktől függ szeretetünk. Ez a figyelem: teremtő erő, mely vállalja a lemondást – a századunkat oly jellemző ” továbbhaladás” kényszeréről. Nem mérlegeli a „miről maradok le” dilemmáját. Csak az ápolásra szoruló felebarát van; rátekintő figyelemmel, óvó-védő, de határozott kézmozdulatokkal.
A kép orvosi pályámat is mérlegre téve felveti a hogyan tovább kérdését.
Útravalóul a minden értéket kikezdő, mindent viszonylagossá tevő, minden alól felmentést kereső világunknak Boldog Kalkuttai Teréz anya gondolatait szeretném továbbadni:
„Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót.
A jó, amit teszel, holnap már feledésbe merül, mégis tedd a jót!
Az embereknek szükségük van segítségre, és ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts!
A legjobbat add a világnak abból, amid van, s ha verést kapsz is cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid van!”
Uram!
Add, hogy tudjunk figyelni egymásra, jóra irányuló küldetésünket szívvel-lélekkel, arcunkon is megjelenő derűvel és látható örömmel tegyük!
Dr. Cseh Sándor, háziorvos és Dr. Smodics Katalin házi gyermekorvos
A templomból kilépő hívek útravalóként megkapták a fenti szavak nyomtatott változatát, az illusztrációként felhasznált képeket onnan kölcsönöztük. A templom melletti füves területen szépen terített asztalon kemencében sült pogácsa és frissítő ásványvíz mellett kisebb-nagyobb csoportokban folytatták a hívők a nap gondolatait.
Végül nézzenek meg néhány fotót a szentmise utáni pillanatokról, a pogácsa osztásról.
