Aranymise 2017

Aranymise Hegyeshalomban 2017. július 1-én, szombaton

A hegyeshalmi katolikus hívők csodálatos szombat délutánt tölthettek a Szent Bertalan katolikus templom melletti téren. Szalai Kálmán plébános idén ünnepelte papi hivatásának félévszázados évfordulóját. Ez alkalomból aranymisét mutatott be 2017. július 1-én délután.

 Az ünnepség kapcsán Kálmán atya és két paptársa a következő gondolatokat osztotta meg velünk.

Szalai Kálmán aranymisés hegyeshalmi plébános önmagáról így szólt:

50 év papi szolgálatban – hogyan látom ezt?
Jézus Krisztus örök főpap. Az ő papságából kaptam részesedést 50 éven át. Ez azt jelenti, hogy személyében szolgáltam, vagyis Jézus ránk hagyott cselekedetét végeztem.
Szeretném megköszönni és hálás lenni, hogy befogadott atyai házába. Tudom, hogy nem kevés, hogy Neki szolgálhattam – iskolában gyermekeket, templomban a híveket – a Szentség kiszolgáltatásában, akik kérték.

A gondviselésnek hálásan köszönöm a négy égtáj fele vezető utamon:

  • Északra Lengyelországot (zarándoklat hívekkel és szentmisével);
  • délen Rómát, szintén hívekkel és szentmise-végzéssel a magyarok kápolnájában;
  • nyugat felé Fatimát, Lourdes-t, Mariazellt;
  • kelet felé Erdélyt, a nagy zarándokhelyen szentmisével egybekötve. Hálásan köszönöm, Istenem!
  • A legnagyobb és nagyon megható emlékem a Szentföld.

Olyan emlékek ezek, amelye nemcsak a múltamat, hanem a jövőt is meghatározzák. Igen. Így telt el az ajándék 50 évem. Boldogan remélem, hogy Jézus Krisztus nekem is elmondhatja majd, mint Szent Pál apostolnak tette: „elég neked az én kegyelmem.”

Tudom, hogy nem kevés az, hogy Istennek szolgálhattam. Békében nyugszom el. Ezért életem befejezése hadd legyen hasonló az esti ima szelleméhez:


„Leszállt már a csendes alkony,
Minden nyugovóra tér
Oltalmadba helyezkedem
Védd meg szeretteimet
Adj nyugalmas jó éjszakát”

Németh László általános püspöki helynök, aranymisés gondolatai:

Évfolyamtársként azt írhatom, „mondhatom” Szalai Kálmán atyával kapcsolatban, hogy csendes visszahúzódás jellemezte. Ez nem emberkerülést jelentett! A csendet azért kereste és szerette, mert tudta, hogy a csendben jobban odafigyelhet a belső hangra, biztosabban meghallja azt. Ez jellemezte, jellemzi papi életében is.
A munkától sosem félt. A rábízott feladatot lelkiismeretesen oldotta meg. Becsületes jó munkás az Úristen szőlőjében.

Wolf Pál-Péter győr-gyirmóti plébános (hegyeshalmi származású) emlékei:

35 éve ismerem Szalai Kálmán atyát, amióta plébános lett szülőfalumban. Vendel bácsi elmenetelét követően, aki a háború kezdete előtt már itt szolgált, Gál Imre atya volt gyerekkorom plébánosa, Bujtás Imre és Horváth Tóni atya után pedig a hitoktatóm is, és ő adott ajánlást a papnevelőbe jelentkezésemkor. Felvételemet követően azonnal behívtak katonának, és amikor első szabadságos levelemmel hazajöttem, legnagyobb megdöbbenésemre ismeretlen papot láttam a templomunk oltáránál: Kálmán atyát.

Amikor új pap érkezik, a régi összes hibáját elfelejtik, és csak azt látják, mi hiányzik az újból, ami a régiben megvolt. Nálam legalább is így működött. Első ámulatom nem tartott egyébként sokáig, meg alig hogy beléptem a sekrestyébe és elmondtam ki vagyok, már rajtam is volt egy óriási reverenda, az övé, és ministrálnom kellett, amihez nem voltam hozzászokva. Így kezdődött. Lassan szoktam meg, például azt is, hogy nyájas is lehet egy plébános, talán nem jó szó ez, (csak átvitt értelemben, hisz pásztor), de Imre atya szigorához képest nem túlzás. Gál Imre történelmi tárgyú prédikációi, utolsó idejében szinte lenyűgöztek, sajnáltam a misék végét, úgy elüldögéltem volna még a padban. Kálmán atya beszédeihez nem volt még „kulcsom”, sokat kellett hallgatnom, hogy felismerjem, nem okítani akarja történetekkel az embert, azt hiába várom, sokkal inkább saját magával együtt Istenhez közelíteni nap, nap után, hétről hétre, évről évre, mindmáig.

Olyannyira behatolt ez, szinte a zsigereimbe, hogy azt veszem észre, jó ideje már én is ezt teszem, mást sem akarva, mint elcsábítani Istennek az embereket… Nincs még egy pap, akivel 35 év alatt soha nem zsörtölődtem, csak ő, pedig különösen kispapi éveim alatt majd mindennap kapcsolatban álltunk. Talán ezért is kaptuk meg azt a kegyelmet, hogy egymás falujában lehetünk plébánosok; és ha neki sikerül a terve, és itt hal meg Hegyeshalomban, akkor talán nekem is, hogy én pedig majd Rábapatonán.