Biblia-előadássorozat indult a hegyeshalmi plébánián

A szinodális folyamat plébániai szakaszának tanulságaiból kiindulva október 8-án, szombaton a 17 órai szentmise után Butsy Lajos plébános különleges eseményre invitálta a hegyeshalmi Szent Bertalan-egyházközség híveit. Az érdeklődők egy, a Szentírásról szóló előadássorozat első részét hallgathatták meg a nemrég felújított plébánia közösségi termében.

Az előadás során, melyet a település hittanára, ifj. Jenőffy Gábor tartott, a Bibliával kapcsolatos alapfogalmak kerültek szóba: a szent könyvek keletkezése, a kinyilatkoztatás, a sugalmazás, a fordítások, valamint az értelmezés kérdései. Az elsősorban a családos korosztályt megszólító előadás végén kötetlen beszélgetés keretében lehetett kérdezni az előadót és a jelenlévő plébános atyát.

biblia-ora-hegyeshalom-plebania-4

Az esemény a havonta megszervezett gitáros szentmiséhez kapcsolódott, s várhatóan még öt alkalomra kerül sor még az idei tanévben, inspirálva az egyházközség tagjait Isten igéjének rendszeres olvasására és katolikus hitéletük elmélyítésére.

Szöveg és fotó: Szent Bertalan-plébánia, Hegyeshalom